Vü Bogata, da? - kérdezte egy csinos középkorú mari hölgy, Lidia tanárnő, mikor megjelentem a vonat lépcsőjén. Da! Egy mosolygós mari lánnyal várt, illetve Koivunen úrral várt, aki szintén a vonatról szabadult le. Gyorsan tisztáztuk a nyelvi viszonyokat, néhányszor beleakadt a nyelvem a mari magánhangzókba, aztán elutaztunk a kollégiumba. Joskar-Olában vagyok, tényleg, wow.
Izsevszkben nagy szó volt, hogy az új kollégiumban lakhattunk, ami eredetileg csak az olajmérnök-tanoncoknak volt fenntartva, így Joskar-Olában fel voltam készülve mindenre - arra pont nem, hogy az izsevszkinél is újabb épületben leszünk elszállásolva, ahol sem Lidia tanárnő, sem a diákok nem jártak még. Egy egész szint lett a miénk Koivunen úrral, külön kéthálószobás lakrészekkel, és még meleg víz is volt. Mindenhol a még feltakarítatlan festékpor és cementtörmelék látszódott, érződött. Hagytak minket pihenni egy kicsit.
A kőkemény, kissé büdös ágy azonnal magába szippantott, sokadszorra belealudtam Katja Kettu Éjlepkéjébe, melyet Tanjáról kaptam ajéndékba, és melyben igen prominens szerepet játszanak a marik és mari hitvilág. Rohadtul nem ezt kéne olvasnom, mondtam magamnak százszor az út előtt és alatt, mert a könyv borzalmas, kínozza az olvasóját, és mindent csinál, csak kedvet nem Mariföldhöz. Mindenhol kosz, szenvedés, reménytelenség, barátságtalan emberek, az észt út előt kisebb depresszióba estem tőle. Valahogy a délután során legyűrtem az utolsó oldalakat.
Nasztya és Dima. Ők a nekünk kirendelt kísérők. Marik, mari tanárnak készülnek, egymás közt mariul beszélnek, és ha direkt hozzám szólnak, még értem is, mit. Azonnal egy mari kajáldába vittek a gyomrunk állapotától függetlenül, bekapcsoltatták a személyzettel a Jüržö jüres (=esik az eső, mari népdal) diszkósított verzióját, és belénk kanalaztak egy adag podkogolo-t, amit mellesleg, baszki, jól tettek, mert ISTENI finom volt. Ezért még vissza fogok jönni, akkor is, ha a pincérnő orosz volt, ellentétben a közeli utcai árusokkal, akik kertjeik zöldhagymáit és kaprát árulták a járókelőknek. El akarunk menni megnézni a híres belvárost, de mit adott az Isten, leszakadt az ég, sehogy sem akart elállni, így 1-2 óra szenvedés és újbóli SIM-vásárlás után (mert persze Moszkvában átvertek) hazataxiztunk. Jüržö fuckin' jüres.
Joskar-Ola, a a mari Vörös Város, a volga-vidéki Disneyland! A város, melyet egyébként rémes (és nemrég bebörtönzött) elnöke épített újjá vörös és fehét téglából a Kreml és a belga hanzavárosok keresztezésével, ezzel egyszerre vonzó és groteszk külsőt adva a centrumnak. Mennyit hallottam, milyen zavarbaejtő hely ez, mely mari kultúrát nyomokban sem tartalmaz.
De ahogy az óriáskerékről letekintettem a csipkézett homlokzatokra és belvárosi nyírligetekre, nem éreztem a beharangozott groteszkséget. Kisgyermeket családokat láttam és turistákat, és eszembe jutott, hogy Udmurtiában többen elragadtatással beszéltek Joskar-Oláról, mint szépséges és élhető városról.
A boltok és éttermek közt fel-felbukkannak mari feliratok. A kísérőink egy percig sem zavartatják magukat, bárhol simán megszólalnak mariul. Az utak kátyúsak, de a város emberléptékű és parkosított, baszki, még a lányok sincsenek úgy kifestve-kikenve, mint azt vártam volna. Nem érzem azt a nyomasztó légkört, amit vártam.
Koivunen úrral begyűjtöttünk pár sört és egy csomag gyorsfagyasztott pelmenyit, átsuhantunk az anyáskodó portás őrző tekintetén, és Lidia tanárnőtől kapott kölcsönfazekak egyikében ripsz-ropsz vacsorát főztünk. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez volt az első alkalom, hogy bárki is használta ezt a konyhát: még sót és olajat is nekünk kellett vennünk. Kopottas finnséggel és a Baltika sörökkel próbáltam áttörni Koivunen úr tipikus finn tartózkodásán, és kisvártatva lelkesen cseréltük az eszmét a közös emberekről és sugri-mugri élményekről. Nem lesz itt olyan nagy baj, éljen a zöld könyv PDF-változta!
Holnap 8-kor indul a hivatalos megnyitó. Remélem az ágy nemsokára újra beszippant. Most hirtelen kicsit szorítja a gyomrom a tény, hogy egy tök kihalt nyolcemeletes épületben lakunk Koivunennel ketten, de remélem az ágy úgy magába szippant, ahogy délelőtt tette.
Joskar-Olában vagyok. Poro er.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése