„Ez nem az az ember, akit szeretek.”
Kaptál már ilyen mondatot valakitől? Én igen.
Hadd világítsam meg ennek a lelkiterror-részét.
Ha kedves vagy vele, ha az elképzeléseinek megfelelően
működsz, ha kb. ki tudja számítani, hogy hogyan fogsz viselkedni, és persze
remélhetőleg ha rá vagy utalva valamiben, akkor önmagad vagy.
Ha pedig neki nem tetsző, esetleg, horribile dictu, váratlan
dolgot teszel, ha akaratodon kívül megbántod, vagy hirtelen nem tud mit kezdeni
veled, akkor bizony te nem az az ember vagy, akit ismer és szeret.
Akkor önmagad torz, gonosz, sötét Frankenstein-szüleménye
vagy, előbújt belőled a Mr. Hyde, vérfarkassá változtál az éjszaka.
És ez ugye a te hibád. Hogy sérthetted meg drága párod
bársonyos önérzetét azzal, hogy más oldala is van a személyiségednek, mint amit
ő szeret, és esetleg meglepetésekkel is tudsz szolgálni?
Hát hogy fog így kontrollálni?
Hogy fog uralkodni fölötted és vállon veregetni
megértően, hogy „jól van kicsim, te ilyen vagy”?
Hogy fogja elvenni az összes önbizalmadat azzal, hogy
lám, megfejtett, és minden lépésedet fölényes bólogatással nyugtázni?
Hogy fogja felvértezni magát az esetleges
kellemetlenségektől és fájdalmaktól?
Aki ilyen ember, hogy kiteszi őt ilyen aknamezőnek, mint saját,
tőle független egyéniség, az semmiképp nem lehet az ő kis párja! Hát ez kínzás!
Mert itt van elásva az a drágalátos blöki.
Hogy őneki halálosan ijesztő, hogy te egy szuverén entitás
vagy. Olyan szintű az önbizalomhiánya, hogy előtört belőle a
Napóleon-komplexus. Ő a kisebb, de uralkodni akar, pattogni, mint egy dühös
csivava, lekötözni, bezsákolni, bedugni egy vitrinbe, és lenyelni a kulcsot.
Tudja, pontosan tudja, hogy remek vagy: és nem bír veled. Így megpróbál
megmetszeni egy általa kezelhető méretű és formájú lénnyé. Legjobban annak örülne,
ha lenne rajtad ON/OFF gomb, és lehetőleg üzemmód-szabályozó is.
Nem, nem árultad el vagy szúrtad hátba vagy csaltad meg őt
azzal, ha saját magadnak megfelelő, neki azonban kevésbé tetsző módon
viselkedtél. Nyilván ettől még fontos alkalmazkodni a másikhoz, de ha úgy
érzed, a másik az egyéniséged egy prominens szegletének létét tagadja vagy nem
fogadja el, akkor, az a helyzet, hogy neki nem kellesz egészben.
Ahogy nem lehet úgy élni, hogy csak az arcodat vagy csak a
hátadat mutatod folyamatosan a másiknak, úgy nem élhetsz úgy sem, hogy csak a
neki megfelelő tulajdonságaidat „használod”.
Ilyenkor szembesülni kell vele, hogy valakinek itt
birtoklási kényszere van, és nem akar téged „jóban-rosszban”.
Dobbants.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése