döcc-döcc

Zötyög velem a vonat… egy nagyon idegesítő osztrák nyugdíjaspár ücsörög velem, a nőci felváltva mustrálja a dekoltázsomat és a toucscreenes laptopomat… nyilván mindkettő az ördög találmánya. Nemsokára befutunk Bécsbe.

Tervezés és hirtelen döntések, futás és várakozás, futás és várakozás… aggodalom és nevetés az előbbitől, nagy beszélgetések az utóbbitól.

Graz szépsége valahogy mintha csak ködösen jutott volna el hozzám. Pedig mennyire gyönyörűek voltak a mélyzöld hegyek, a furán tömpe tornyok, festett utcafrontok, lélegzetelállító kiállítások, apró belső udvarok… közben licitálunk, ki fog hamarabb megtanulni németül. Én megállapítom, hogy bár elvileg nem tudok, hozzá képest igenis tudok, sőt, minden magyar tud.

Múzeumlátogatás, pávák egy gyönyörű parkban. El kell magyaráznom, mik azok az apostolok, és miben különböznek a prófétáktól és a szentektől… Bio vega burger zabálása, miközben a térképünk elázik a főtér szökőkútjában, minek hatására jól el is tévedünk hazafelé.

A parkban egy nőci elkezdett hozzánk beszélni, elmondta, mi a molnárka németül, majd levette a szemüvegét, és megállapította, hogy nagyon jó kiállású, jóképű pasit fogtam, gratulál. Hát… köszönöm. :D

Kalandozás, közös közelharc a motel becsekkoltató rendszerével, az osztrák menetrendekkel, a jegyautomatákkal és a bolti pénztárakkal… fulladozós viccelődés, hosszú órák egy tetőn, beszélgetve, majd csa-csa-csa tanítás egy rózsakertben, és hazadöcögés, ripsz-ropsz szendvicsek gyártása a kihalt közös helyiségben, és sok-sok sikeres igazodás… hát ezek történtek velünk, és örültünk, hogy ezek megtörténtek.

Most van vége a nyárnak. Most, miközben beérünk a bécsi pályaudvarra, és otthon még Szonjáéknál megiszom egy sört, és reggel vár a skype, délután meg az első egyetemi órák.

Vége van a hosszú és izgalmas és felemás nyárnak, az átmeneti szállásoknak, az izgulásnak, a gondolkodásnak és vacillálásnak, a nagyon felnőtt életnek, a saját szervezésű utaknak, az idegenvezetésnek, a rétestésztaként nyúló éjszakáknak.

A dolgok el vannak rendezve. A koliszobám berendezve vár, az óráim fel vannak véve, az elvárt munkaóráim le vannak csökkentve, az emberek meg vannak ismerve, sőt már néhány kellemes esti találkozó is meg van beszélve a hétre… és igen, a párom pedig Grazban van hagyva. Ez van és kész.

De azért jó érzés arra gondolni, így a vonaton, hogy az otthon ilyen tárt karokkal vár. Egy-két ismerős mozdulat, közösen ismert szófordulat, összenevetés, és máris mennyivel jobb minden! :)